Egy ideje nem jelentkezett egyikünk sem, hogy nagy buzgón megosszuk felkészülésünk részleteit...tudjátok, miért? Nem? Elmondom.

Azért, mert nincsenek részletek :) nem is, inkább felkészülés nincs. Mint akármi más, amibe eddig nagy elszántsággal belevágtunk, nagyjából két hét alatt elvesztette kezdeti lendületét és inkább "nincs kedvem", "jó lesz az holnap is", "jövőhéten még simán jó" fémjelzésű számolgatásokba csapott át.

Futunk mi, Marci görgőzik, én evezek, de amit edzés néven művelünk, az pont arra jó, hogy nagyon jól essen utána a vacsora, esetleg egy (!) sör, vagy mindkettő. Szánalmas, nem? :) Szerintem az...nekivágunk nagy szájjal, tökéletesen precíz időbeosztással a versenyig tartó felkészülésnek, és közben a felkészülésbe jól belegondolt verseny előtt Siófokra megyünk, futás után nincs hazamenetel és normális vacsora, pihenés, stb...tudjátok, mint régen a kötelező olvasmányoknál :) Van 20 napom 200 oldalra? Háh, napi 10 sima ügy...két hét múlva már csak 190 van hátra 6 napra, az sem sok...utolsó nap pedig még mindig van 40 következő órára. Valahogy így érzem magam ezzel a versennyel is. Jön, nagyon közelít, egy hónap van hátra, de ha így folytatjuk, bizony gáz lesz rajthoz állni :) 

Gondolkodtam, mi lehet az oka ennek, miért nem tudjuk tartani magunkat egy jó elképzeléshez?
Az, hogy nincs edzőnk, aki állna felettünk és vérhányásig hajtaná belőlünk a szart is, egyértelműen hiányzik. Ha egyikünk bepuhul, nincs kiért elindulni edzeni...tudjuk mindketten, mit szeretnénk, és ezért mit kell (kellene) tennünk, így mindenki tudja jól azt is, mi a következménye egy "puhulásnak". Amikor te nem indulsz el, ők bizony valahol Békés megyében vagy Szegeden simán elindulnak edzeni egyet és lehet menni utolérni őket. Nem is akarom, és nem is tudnám megszámolni, hány ilyen nap volt akár csak az első bejegyzésem óta :) 
Egyszerűen nem vagyunk elég fegyelmezettek ahhoz, hogy a saját szavunkat betartsuk, és ez elég szarul hangzik. 

Fel-fellángol bennem, hogy még nem késő, egy hónap alatt is lehet rá annyit készülni, hogy ne legyen ciki lemenni Velencére és felállni a rajtvonalra. Érzem magamban, hogy csak meg kéne mozdulni, el kéne kezdeni, és szépen visszajönne minden, rutinná válhatna az egész úgy, mint nemrég volt. Ami még cikibb, hogy most lendületből akartam írni a magyarázkodásokat...ultragáz :) ez jutott itt eszembe: 

Azt hiszem akkor mára ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.