Mint azt láthattátok, az első bejegyzésemmel nem sokat finomkodtam. Belecsaptam a közepébe, minden témát csak érintőlegesen hoztam fel, így sikerült egy tökéletesen összecsapott valamit kihánynom ide. Belenyúlni, átírni, megcsiszolni nem fogom, mert nem is lenne korrekt a részemről. 

Őszintén szólva az én fejemben máshogy nézett ki ennek a blognak a témája. Amit én elképzeltem, az egy kevésbé olvasmányos, inkább a felkészülés szakaszait bemutató, a fejlődésünket dokumentáló blog volt. Egy ilyen blog lényege, hogy aki hasonló cipőben járva követi, megerősítést kapjon abban, hogy a sportnak, a tudatos felkészülésnek, célok kitűzésének és elérésének igenis van értelme. Nem csak itt, úgy gondolom, az élet minden területén.

Miért gondolom így?
Lehet mondani, hogy sportbuzi vagyok és csak a sportról tudok beszélni, aki ismer, tudja, hogy nem így van (remélem :) ), de az igaz, hogy szeretek kérdéseket, problémákat a sportra, versenyhelyzetre, a sportban szerzett tapasztalataimra visszavezetni, azt gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Van egy közhely, mely szerint, ha meg akarsz ismerni valakit, játssz vele. Ez szerintem nagyon igaz, játék közben az ember levetkőzi az álarcait és kimutatja a foga fehérjét. Valahogy így vagyok a sporttal, a versenyhelyzettel is. Az ilyen és ehhez hasonló tiszta, igaz helyzetek miatt szeretem ezeket más témájú problémákra is rávetíteni.

Miért gondolom, hogy a célok kitűzésének és elérésének van értelme?
Amikor az ember kitűz maga elé egy távlati célt, ahhoz, hogy elérje, el kell érnie más, kisebb célokat. Egy kisgyerek, akinek az álma, hogy olimpiai bajnok legyen, vagy egy ember, aki végig akar menni az El Caminon egyaránt szembesül végcélja elérése előtt kisebb célokkal, problémákkal. Ezek azok a célok, problémák, amik igazán számítanak, ezeken van a hangsúly, ezek elérése az igazán fontos. Gondoljunk csak bele, mivel jár egy cél elérése? Határozott irányt ad a mindennapjainknak, ha tényleg el akarjuk érni, megtanulunk szelektálni. Eldöntjük mi az, ami a célunkat szolgálja és mi az, ami hátráltat az elérésében. Ettől megtanuljuk, mi az a hatékonyság, jobb döntésképességet ad nekünk. Ha van célunk, az motivál. Nincs idő felesleges dolgokba belemerülni, legyen az akármi. Én személy szerint az összes hatás közül úgy gondolom, ez a legfontosabb, a motiváció. Láttatok már olyan embert, akinek nincs célja, semmi motivációja bármire? Szerintem borzasztóan lehangoló tud lenni, lehúzza a környezetét is. A célod iránti motiváció pozitív életszemléletet ad, hiszen mindig előre nézel, a célod felé mész és ezt látják rajtad mások is, a kisugárzásod is egészen más, sokkal magabiztosabb vagy.
A céloknak egyébként van egy ennél sokkal magasabb szintű és összetettebb szerepe is, de ez már tényleg egészen más téma, nem feltétlenül kapcsolódik a mi felkészülésünkhöz :)

Miért pont ezt a célt tűztük ki?
A válasz egyszerű: ebben a célban találkoznak az elképzeléseink. Alapvetően motivál mindkettőnket az a kihívás, hogy rövid idő áll rendelkezésünkre a felkészüléshez, a cél komoly, nem kis falat számunkra egy Hoszzútávú Quadratlon Világkupán (nemzetközileg jegyzett verseny) dobogóra állni, főleg nem egy ilyen mezőnyben.
Részemről motiváló, hogy a célunk eléréséhez egy olyan felkészülési formára kell átállnom, amivel még csak most kezdtem ismerkedni. A neve pedig nem más, mint hosszútáv. Számomra ez a fogalom, az állóképességgel együtt hosszú évekig mumus volt. Alapvetően erős, robbanékony típus vagyok, sokkal inkább sprinter alkat. Mindig is könnyen erősödtem, sosem volt kihívás ezen a téren fejlődnöm. Ha nagyképűen hangzik is, ez így van. Sokan irigyek ez miatt, én meg sokakra vagyok irigy állóképességük miatt (igen Marci, rád is)...ez azt hiszem így rendben is van.
Azonban a hosszútávú felkészülés...na az igen, abban van kihívás! Előző bejegyzésemben írtam röviden a futásról, mint első állóképességi kalandomról, így magamat nem is nagyon részletezném. A júniusi középtávú Világkupán Gergő futotta a legjobb időt 10 km-en, 43 perc alatt teljesítette a távot a Badacsonyi "buckákon"! Ez az idő negyed órával jobb az én síkon futott legjobbamnál, amihez hozzá kell tennem, hogy nem mostanában volt.  A léc tehát fel van rakva, szeptemberben ugrunk :)

Miért érdekel ez engem, mikor csinálhatnék akármi mást is?
Tetszik és ezért kihívás az állóképességi sportokban, hogy mi, emberek tulajdonképpen erre születtünk, ezt követelte tőlünk az evolúció. Ettől ember az ember, ettől vagyunk itt és én nem tudok futni? Háh...na azt már nem! :) Engedjétek meg, hogy írjak egy keveset erről, szerintem érdekes.
Tudtátok például, hogy a vadon élő állatvilághoz képest meglepően jól teljesítünk hosszútáv futásban? A főemlősöknél és a legtöbb emlősnél ez hiányzik, az emberi fejlődéskor alakult ki. Vannak a hosszútávfutáshoz köthető hagyományok, ilyen többek közt az evés :) anno, mikor Samuék megjelentek a horizonton a lándzsákkal, mindenki hanyatt-homlok futni kezdett. Samuék annál éhesebbek voltak, hogy ne fussanak két-három napig egy mamut vagy elefánt után, ezért gond nélkül megtették. Amire nem gondoltatok volna az az, hogy ezt Samuné és bandája is megtette, ugyanis Samu nem vitte azt haza az Ignis csomitartójában egy jó kis fagyitasiban...ott terített meg, ahol elkapta a vadat :) megették, majd kinéztek egy másikat. Az emberhez hasonlóan ilyen egyébként a hiéna...addig kocog a kaja után, amíg az ki nem merül és el nem dől.
Ezen tulajdonságunk előtt tisztelegve a mai napig rendeznek extrém hosszútávú futóversenyeket. Ilyen pl. a Men vs. Horse Marathon :) a verseny érdekessége, hogy felváltva nyerik az emberek illetve a lovak...a különbség pedig az, hogy eddig csak a legmelegebb napokon megrendezett versenyeken nyertek az emberek. Hogy ennek mi az oka? A szőrtelenség. Sokkal jobban bírjuk ez miatt a hőségben való terhelést, és nem kizárt, hogy az evolúció folyamán is éppen ezért vesztettük el a gyári bundát :) Ja azt hiszitek, hogy itt csak férfiak versenyeznek a lovakkal? Neeem, minél hosszabb a táv, annál kisebb a különbség a férfi és női teljesítmények közt (Samuék).
Utolsó érdekesség mára: ha valaki 20 évesen kezd el maratont futni, akkor 27 évesen van a csúcson, ekkor futja a legjobb időt, de csak 67 évesen ér vissza arra a szintre, amit 20 évesen futott :) a hosszútáv tehát egészen más izmokat és keringést épít ki, mint bármi más, és mint látszik, az így szerzett fizikumtól nem könnyű szabadulni.

Tehát legyen célotok, ami visz előre, nem hagy unatkozni és olvassátok a blogot, több fárasztás nem lesz benne :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.